A bronzéremért küzdünk a folytatásban

0
2024
Fotó: Barabás Ákos.

Az ellenlábas szerzett előnyt, gyorsan egyenlítettünk. A kiegyensúlyozott találkozón a hazaiak behúzták a győzelmet, így ők jutottak a fináléba.

Vasárnap délután az FK Székelyudvarhely úgy lépett pályára a Dévai Autobergamo otthonában, hogy összesítésben a házigazda vezetett a teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásának elődöntőjében. Azért, hogy a párharc folytatódjon, a Jakab Zoltán által irányított gárdának nyernie kellett volna.

A mérkőzés első fele jobbára mezőnyjátékkal telt el, mindkét kapu előtt adódott pár gólszerzési lehetőség. Az első találatot a Déva jegyezte, egy fél percre rá Szőcs László egyenlített, így a felek 1–1-el mehettek vissza az öltözőbe.

A levonuláskor Pânzaru kapott össze Szécsi Barnával, így mindkét játékost kiállították a játékvezetők. Ráadásul az FK gólfelelőse, Szőcs László is megsérült, a folytatásban már nem tudott teljes értékű játékot mutatnia.

A második játékrész legelején jött az Autobergamo újabb gólja. A folytatásban az volt a kérdés, hogy sikerül-e egyenlítenünk. Megvolt a lehetőségünk, Biró Attila a kapufára bombázta, illetve még jó pár ígéretes támadást is vezethettünk. A végjátékban a hazaiak újból bevették kapunkat, így nyertek.

Az FK Székelyudvarhely az idény utolsó párharcában, a kisdöntőben a bronzéremért szállhat harcba. Az ellenlábas kiléte egyelőre ismeretlen.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, elődöntő, 2. meccs:

Dévai Autobergamo–FK Székelyudvarhely 3– 1 (1–1)
Összesítésben 2–0.
Gól: Pânzaru (16.), Coco Nuno (21., 35.), illetve Szőcs László (17.)

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..