A vezetést megszereztük, a pontokat elvitték

0
610
Fotó: Sinka-Király Levente.

Az elején nálunk volt az előny, a szünetig egyenlített a címvédő. Az ellenlábas ezzel meglépett a tabellán, a harmadik helyet megőriztük.

Vasárnap délután rangadót rendeztek a városi sportcsarnokban: a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 15. fordulójában az FK Székelyudvarhely a Dévai Autobergamót látta vendégül. Telt ház előtt mérkőztek meg a felek.

Hazai helyzetekkel indult a mérkőzés, az előnyt a 8. percben szerezte meg a Jakab Zoltán által irányított gárda, szögletet követően Szőcs László bombája a hálóban kötött ki. Ahogy számítani lehetett, a válasz az volt, hogy nagyobb fokozatra kapcsolt az ellenlábas.

Kapusunk, Andrei Grigoraș a megszokott biztonságot nyújtotta, nagy védéseket bemutatva tartotta az FK-vezetést. A Déva a játékrész második felében már a vészkapusos taktikát alkalmazta. Nem nagy sikerrel. Már úgy festett, megmarad az előny a piherőre, két másodperccel a dudaszó előtt kiegyenlítettek (1–1).

A második félidő elején folytatódott az ádáz küzdelem. Egy perc leforgása alatt kétszer vette be a kapunkat a címvédő, így nem csupán megfordította az állást, hanem kétgólosra növelte a vezetést.

A vészkapusos szituációval az FK is megpróbálkozott, egy hibát követően az üres kapuba ívelte a játékszert az Autobergamo. Ez meg is pecsételte a végső győztes kilétét.

Maradtunk a harmadik helyen a tabellán (35 pont), viszont a dobogó másik két pozíciójában álló csapat, a Temesvári Informatica (41 pont) és a Dévai Autobergamo (39) lépéselőnybe került velünk szembe.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 15. forduló:

FK Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 1–7 (1–1)
Gólszerzők: Szőcs László (8.), illetve Cristian Matei (20.), Csoma Alpár (28.), Cristian Obadă (29.), Petrișor Toniță (32., 36.), Ferreira da Costa (36.), Sergiu Tacot (39.).

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..