A vezetést megszereztük, ott az előny

0
754
Fotó: Sinka-Király Levente.

Jól indult az elődöntő, vezettünk az első félidő többségében. A sok helyzetet hozó rangadón a vendégek fordítani tudtak, így összesítésben náluk az előny.

Hétfőn délután hazai környezetben indíthatta az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásának elődöntőjét. Az egyik fél két győzelméig tartó párharcban fontos lett volna, hogy megszerezzük saját közönségünk előtt a győzelmet, hiszen az ellenlábasnál, a Dévai Autobergamónál van a pályaelőny.

Sok helyzettel indult a párharc, mindkét kapu előtt adódtak bőven lehetőségek. A 4. percben nekünk sikerült a gólszerzés, Tamás Miklós pöccintette be közelről (1–0). A vendégek még egy lapáttal rátettek, a remek formában védő Andrei Grigoraș egymás után mutatott be bravúrokat. A szünetig azonban így is összejött az egyenlítés a Dévának (1–1).

A második játékrészben kicsit visszább vettek a csapatok. A nagy kérdés az volt, hogy melyik fél szerez vezetést. Megvolt az esély, hogy újból az FK tegye meg ezt. A 28. percben a Hunyad megyeiek egy lecsorgó labdát tuszkoltak be a kapunkba.

Innen kezdve megpróbálkoztunk mindennel, nem sikerült az egyenlítés. A végjátékban az Autobergamo eldöntötte a találkozót.

Az előny tehát náluk, ráadásul a soron következő meccseket idegenben kell játszanunk.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, elődöntő, 1. meccs:

FK Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 1–4 (1–1)
Összesítésben: 0–1.
Gól: Miklós Tamás (4.), illetve Sergiu Tacot (13.), Cristian Matei (28.), Cristian Obada (31.), Nuno Vieira (40.).

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..