Minden jól indult az évad első hazai mérkőzésén, hárommal vezettünk a bronzérmessel szemben. A végén nekünk kellett szaladnunk, hogy meglegyen a döntetlen.
A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 3. fordulójában először játszott hazai közönség előtt az FK Székelyudvarhely a 2017/18-as kiírásban. Hétfőn este a városi sportcsarnokban telt ház fogadta a fiúkat, így remek hangulatban kezdődhetett a Temesvári Informatica elleni összecsapás.
Valóban remekül is indítottuk a találkozót, nem csak mezőnyben voltunk aktívabbak, hanem a távoli lövések mind utat találtak a hálóba. Szécsi Barna próbálkozása a jobb alsóban kötött ki, ezt követte Mánya Szabolcs két lökete – a második igazi bombagól, majdnem félpályáról (3–0).
A bánságiakat nem törte le a három bekapott találattól, amilyen gyorsan hátrányba kerültek, olyan hamar – négy perc alatt visszajöttek a meccsbe: hárommal válaszoltak A szünetben döntetlen volt az állás (3–3).
A második félidőt is a kiegyenlített játék jellemezte, csakhogy ezúttal a bronzérmesek találtak be, a 29. perctől átvették a vezetést. Építkeznünk kellett újból, a helyzetek megvoltak, valahogy mindig egy kis szerencse hiányzott.
A végjátékban mezőnyjátékosra cseréltük kapusunkat, úgy rohamoztunk. Az idő vészesen fogyott, a csattanó pedig 26 másodperccel a végső sípszó előtt érkezett. Gyorsan elvégzett oldalrúgást követően Szőcs Lászlóhoz került a labda, aki higgadtan begurította.
A játék képe alapján igazságos eredmény született, az egy pontért alaposan megdolgoztunk egy remek ellenlábassal szemben.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 3. forduló:
FK Székelyudvarhely–Temesvári Informatica 4– 4 (3–3)
Gól: Szécsi Barna (5.), Mánya Szabolcs (6., 8.), Szőcs László (40.), illetve Milos Simic (11.), Savio Valadares (13., 29.), Robert Lupu (15.).
A mérkőzésről készített közvetítés itt nézhető vissza.