Az élen tartották magukat az ifik

0
1949
Fotó: Pál Árpád.

Végig kézben tartották a találkozót, nem kellett ezúttal idegeskedni. Megszerezték a három pontot, ezzel pedig megerősítették első helyüket a tabellán.

Kedden késő délután a városi sportcsarnokban lépett pályára az FK Székelyudvarhely U19-es együttese az ifjúsági bajnokság csoportkörének negyedik játéknapján. A Szőcs Loránd által irányított gárdának az volt a tét, hogy megszerezze a diadalt a Kolozsvári Clujanával szemben, ezzel pedig kihasználja azt, hogy botlott a Marosvásárhelyi City`us.

A fiúk komolyan is vették a feladatot, igaz, nem volt könnyű feltörni a kincses város védelmét. Az együttes gólfelelőse, Gálfi Artúr jegyezte az első találatokat, ez pedig megalapozta a további sikert.

A pihenőre kétgólos előnnyel mehettek az udvarhelyiek, amit a második játékrészben még növelni tudtak. A kolozsváriak megpróbálták szorosabbá tenni a mérkőzést, de nem sok esélyük volt, minden hibájukat kihasználták a hazaiak.

A győzelemmel a tabellán három pontos előnyt szerzett az FK. Legközelebb egy hét múlva a Segesvári Pro Tineretet fogadják.

A klub vezetősége ezúttal mond köszönetet a Hargita megyei tanácsnak, miután nyertes pályázaton az U19-es csapatot támogatják. Az FK a megítélt összeget a kiszállásokra, játékvezetői díjakra, a bajnoki találkozók szervezésére, valamint sportfelszerelésre költheti el.

U19-es bajnokság, 4. csoport, 4. forduló:

FK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana 7–3 (2–0)
Gólszerzőink: Gálfi Artúr (10., 16., 35.), Márton Attila (23.), Hadnagy István (24.), Berkeczi Dániel (34.), Sebők Csongor (40.).

A másik találkozón:

Segevári Pro Tineret–Marosvásárhelyi City`us 8–7

Az állás: 1. FK Udvarhely 9 pont, 2. Marosvásárhelyi City`us 6, 3. Kolozsvári Clujana 6, 4. Segesvári Pro Tineret 3.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..