Az ifik a döntőben, a nagyok indítják az elődöntőt

0
955
Fotó: Pál Árpád.

Már úgy léptek pályára, hogy megvolt a továbbjutás. Ott vannak a legjobb nyolcas mezőnyében a fiatalok. A felnőttek az elődöntőben szereznének előnyt.

Vasárnap délután a teremlabdarúgó U19-es bajnokság csoportkörének utolsó játéknapját rendezték. Az FK Székelyudvarhely nyugodtan léphetett pályára a Marosvásárhelyi City`us otthonában, hiszen ennek az összecsapásnak az eredménye már nem változtatott a végső rangsoron.

Annak ellenére, hogy a házigazdák megnyerték ezt a párharcot, a Szőcs Lóránd által felkészített gárda a csoport élén végzett. Ez azt jelenti, hogy az FK kivívta a részvételi jogot a nyolcas döntőbe – aminek rendezési jogára a tervek szerint a klub pályázik.

A nagyok roppant fontos találkozó előtt állnak, a futsal 1. Liga rájátszásának második körét, az elődöntőt kezdik el. Az ellenfél a Dévai Autobergamo lesz, az egyik fél két győztes mérkőzésig tartó párharc első meccsét a városi sportcsarnokban rendezzük.

Fontos, hogy nyerjünk, hiszen a pályaelőny a Hunyad megyeieknél van – tehát két mérkőzést játszhatnak ők hazai környezetben.

Az első találkozót május 1-jén, hétfőn rendezzük 18 órától. A sportlétesítmény kasszája másfél órával a kezdő sípszó előtt nyit. Az összecsapást élőben közvetíti a Futsal Romania Youtube-csatorna.

U19-es bajnokság, csoportkör, 12. forduló:

Marosvásárhelyi Ciy`us–FK Székelyudvarhely 9–6 (5–3)

A csoport végeredménye: 1. FK Székelyudvarhely 24 pont, 2. Kolozsvári Clujana 17, 3. Segesvári Pro Tineret 16, 4. Marosvásárhelyi City`us 13.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..