Behúztuk az elsőt, itt az előny

0
2729
Szécsi Barna lett a torna gólkirálya. Fotó: Pál Árpád.

Idegenben szereztük meg a diadalt, ezzel pedig nagy lépést tettünk, hogy ott lehessünk az elődöntőben. A rájátszás első mérkőzésén idegenben nyertünk.

A címvédőnél indítottuk a teremlabdarúgó 1. Liga play-offját kedden délután. Az FK Székelyudvarhely célja az volt, hogy megnyerje az első meccset a címvédő Marosvásárhelyi City`us otthonában.

Remekül kezdődött a találkozó, már a 3. percben Szécsi Barna mesterien emelte át a kimozduló kapus feje felett a Mánya Szabolcstól kapott átadást. A folytatásban is sok helyzetet dolgoztak ki a fiúk, ezek viszont rendre kimaradtak.

A nyílt, sok akciót hozó első felvonásban kapusunknak, Andrei Grigorașnak is adódtak bőven védenivalói, ezeket magabiztosan hárította. Minimális előnnyel mehettünk a pihenőre.

A második felvonásban sem változott a játék képe, még nagyobb mezőnyfölényben voltunk, gólra viszont nem tudtuk váltani. A végjátékban törtük meg a jeget. Mánya közelről vette be a kaput. Gyors gólváltást követően alakult ki a végeredmény.

Összességében megérdemelten nyertük meg az első mérkőzést, ezzel pedig nagy lépést tettünk, hogy ott lehessünk az eldöntőben. Folytatás április 23-án, vasárnap 18 órától a városi sportcsarnokban.

A párharc az egyik fél két győzelméig tart.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, negyeddöntő, első mérkőzés:

Marosvásárhelyi City’us–Futsal Klub Székelyudvarhely 1–3 (0–1)
Összesítésben: 0–1.
Gól: Covaci (38.), illetve Szécsi Barna (3.), Mánya Szabolcs (37.), Miklós Tamás (40.).

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..