Botlás, a döntőért diadal szükséges

0
1090
Fotó: Barabás Ákos.

Elpuskázta a helyzeteket, nem élt a lehetőséggel együttesünk, hogy csoportelső lehessen. A vereséggel a zárómeccsen csak a győzelem jelenti a finálét.

Csütörtök délután a teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásának csoportkörében az utolsó előtti forduló találkozóján az FK Székelyudvarhely a Dunărea Călărași otthonában vendégszerepelt Az FK a megszokott összeállítással kezdett: a kapuban Grigoraș, mezőnyben pedig a Biró, Mánya, Szécsi Szőcs négyes – ezt váltotta a Hadnagy, Máté, Csala Kedei kvartett (játszott még Tătar és Kanyó).

A hazaiak voltak kezdeményezőbbek a találkozó elején, többet építkeztek, igazi veszítenivalójuk nem volt. Az udvarhelyiek körülményes támadásokat szövögettek, alig jutottak igazi gólhelyzetig. Ennek tükrében nem csoda, hogy a vezetést a Dunărea szerezte meg. A 10. percben egy előreívelt labdára az egyik támadójuk csapott le, sarokkal pöccintett bele, így megtréfálta az addig két bravúrt is bemutató kapusunkat.

Ez ébresztően hatott az udvarhelyiekre, sokkal offenzívebben kezdtek játszani. Mánya távoli lövését a hálóőr hárította, Szécsi közelről mellé lőtt. A 16. percben érkezett az egyenlítés, Szőcs László középről, hétről szúrta rá, a kapus csak belékapott, védeni már nem tudta. A pihenőre 1–1-es állással mehettek a felek.

Bíró kapufájával indult a második felvonás, a vezetést megszerezni nem tudtunk. Hiába támadtunk, a hibákat rendre megbüntette az ellenlábas. Zsinórban háromszor köszönt be, előbb egy eladott labdát váltottak gólra, majd két ellentámadást vágtak be. A 31. percben 4–1 állt az eredményjelzőn.

Kockáztattunk, mezőnyjátékosra cseréltük kapusunkat. A szerencse nem állt mellénk, Szécsi a felső lécre bombázta a labdát. Válaszképp elcsípett átadás, az üres kapunkba bepasszolták. Kanyó Szilárd egy általa elvégzett kisbüntető kipattanóját lőtte be, ezzel kozmetikázta az eredményt a végjátékban.

Nem éltünk a lehetőséggel, hogy átvegyük a vezetést a tabellán, hogy előnnyel indítsuk a Galaci Uniteddel szembeni hazai meccset. Így az utolsó játéknapon mindenképp le kell győznünk a tavalyi ezüstérmest, hogy meglegyen a döntő.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, 2-es csoport, 5. forduló:

Dunărea Călărași–FK Székelyudvarhely 7–2 (1–1)
Gólszerzőink: Szőcs László és Kanyó Szilárd.

A csoport állása:

1. Galaci United 7 pont
2. Dunărea Călărași 6 pont
3. FK Székelyudvarhely 5 pont

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..