Egy pontot ért a végsőkig küzdelem

0
329
Fotó: Barabás Ákos.

Az első félidőben megfordítottuk az állást, a pihenőre mégis az ellenfél mehetett előnnyel. A lefújásig hajtottunk, döntetlen lett a jutalom.

Hétfőn délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának hatodik játéknapján az FK Székelyudvarhely a Galaci Unitedet látta vendégül a városi sportcsarnokban. A múlt heti nehéz meccset, amikor a címvédő volt az ellenlábas, ezúttal egy újabb kemény ütközet követte, az eddig százszázalékos mutatókkal rendelkező ezüstérmessel szemben.

A megszokott kezdőcsapattal indítottuk a meccset, a Grigoraș – Miklós, Szécsi, Mánya, Csoma sort a Kedei, Hadnagy, Csala Szőcs váltotta (pályára lépett még: Bálint, Tifán). Kiegyensúlyozott játékkal rajtolt a találkozó, mindkét kapunál voltak lehetőségek a gólszerzésre.

Kis szerencsével a vendégek jegyezték az első találatot, kapusunk elcsúszott, úgy szerezték meg a játékszert, küldték az üres kapuba. Gyorsan jött a válasz rá, Miklós Tamás szép akciót követően egyenlített (1–1).

A 13. percben Mánya harcolt egy labdáért a félpályánál, megszerezte, a remek ütemben érkező Miklóshoz továbbított, aki a kimozduló kapus mellett belőtte, átvettük a vezetést. Egy minutum leforgása alatt fordított a tavalyi ezüstérmes, kialakítva az első játékrész eredményét (2–3).

Megfontolt játék jellemezte a második félidőt, bőven volt lehetőség a két gárda előtt, ezek viszont rendre kimaradtak. Mindkét kapus bravúrokkal tartotta az eredményt. Az idő múlása nem az FK-nak kedvezett, az utolsó négy minutumban kockáztatnia kellett edzőnknek, így mezőnyjátékosra cserélte kapusunkat. Hadnagy István harciassága kellett az egyenlítéshez, labdát szerzett az ellenfél térfelén, estéből gurította kapura, a bal alsóba kötött ki az (3–3).

A Duna partiak a győzelemre játszottak, így a végjátékban meghúzták ők is, hogy kapus nélkül támadjanak. Grigoraș előbb nagyot hárított, majd eldönthette volna a győztes kilétét, a saját félköréből próbálkozott átemelni a játékszert az ellenlábas kapujába, épp, hogy mellé ment.

Pontosztozkodással zárult a találkozó, a látottak alapján igazságos eredmény.

1. Liga, alapszakasz, 6. forduló:

FK Székelyudvarhely–Galaci United 3–3 (2–3)
Gólszerzők: Miklós Tamás (8., 13.), Hadnagy István (39.), illetve Borges Kailon (7.), Andrei Crăciun (18., 19.).

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..