Egyetlen meccs a végét jelentette

0
2068
Fotó: Pál Árpád.

Kiélezett, a végletekig izgalmas találkozón fejet kellett hajtanunk a bánságiakkal szemben. Az ifik búcsúztak a kupaküzdelmektől, a bajnokságban visszavághatnak.

Hétfőn este lépett pályára az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcas döntőjében. A Kézdivásárhelyen rendezett torna első körében, azaz a negyeddöntőben a Temesvári Informatica volt a Szőcs Lóránd által irányított együttesünk ellenfele.

Kissé visszafogottan kezdtek a fiúk, ennek is köszönhető, hogy zsinórban kimaradt három nagy góllehetőség. Aztán beindult a gépezet, a két gárda fej-fej mellett haladt, 2–2-es állásnál mehettek a pihenőre.

A második játékrészben is hasonlóan alakultak a dolgok, egészen a 30. percig, amikor a kapusunkat, Bálint Szabolcsot igencsak könnyedén kiállították. Mivel sérülés miatt nem volt pótkapusunk, így mezőnyjátékosnak kellett beállnia védeni.

Ennek ellenére, öt perccel a lefújás előtt, 4–3-nál még átvettük a vezetést, de a végjátékban a temesváriak háromszor zörgették meg hálónkat, így ők jutottak tovább.

„Jó csapat ellen játszottunk, ennek ellenére verhetők voltak. Követtünk el hibákat, amiket kihasználtak, illetve nem éltünk a lehetőségekkel. Feltérképezhettük, hogy az országban a többi csapat hol áll, úgy vélem, hogy a Temesvár ott lesz a bajnokság döntőjében is – így visszavághatunk ott. Mindenképp tanulnunk kell a kupameccsből” – összegzett a tréner.

A fiúk jövő héten a városi sportcsarnokban lépnek pályára az U19-es bajnokság csoportmeccsén a Kolozsvári Clujana ellen.

U19-es Román Kupa, negyeddöntő:

FK Székelyudvarhely–Temesvári Informatica 4–6 (2–2)
Gólszerzőink: Gálfi Artúr 2, Hadnagy István, Péter Dávid.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..