Elszenvedtük az elsőt

0
644
Fotó: Pál Árpád.

Kevés gólhelyzetet alakított ki csapatunk. Az ellenlábas szinte végig többet volt játékban, ezt pedig találatokká is váltotta.

A tavalyi kisdöntő két szereplője nézett farkasszemet kedden délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizenkettedik játéknapján. A rangadó nagy kérdése az volt, hogy melyik együttes tud előnyt kovácsolni a másikkal szemben a folytatásban.

Az udvarhelyiek a Grigoraș – Biró, Miklós, Szécsi, Szőcs kezdősorral indították a találkozót, pályára lépett még: Máté, Csala, Hadnagy, Kedei, Kanyó. Érződött, hogy nagy a tétje a párharcnak, nem estek egymásnak a csapatok, hanem a biztonságosabb játékért inkább a mezőnyben adogattak az elején.

A bánságiak aztán fokozatosan átvették a kezdeményezést, gólhelyzeteket alakítottak ki, rendre jó ütemben zárt a kapunkban Andrei Grigoraș. Nem sikerült az első játékrészt kapott gól nélkül letudni, két perccel a szünet előtt betaláltak a hazaiak (1–0).

A második felvonás nem kezdődött túl jól, egy perc alatt háromra növelte előnyét az Informatica. A folytatásban a hátrányból faragni nem tudtuk –hozzá kell tenni, nem is jutottunk nagyon gólhelyzetig. A negyedik találat is a bánságiaké volt.

A szépítés azért összejött, három minutummal a vége előtt Szécsi Barna küldte a hálóba a játékszert. Elszenvedte első vereségét ebben a kiírásban az FK Székelyudvarhely, ezzel kis előnyre tehet szert a Déva-Temesvár kettős az élmezőnyben.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 12. forduló:

Temesvári Informatica–FK Székelyudvarhely 4–1 (1–0)
Gól: Szimics (18.), Lupu (24.), Deco (25.), Savio (34.), illetve Szécsi Barna (37.)

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..