Gólzáport zúdítottak az ifik

0
4987
Egymás után szerezték a találatokat.

Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy elhozzuk a három pontot idegenből. Az edző az eredménnyel igen, a játékkal annyira nem volt elégedett, hozzátette, bemelegítésnek jól jött a találkozó, a folytatásban sokkal több kell.
Hétfőn késő délután indult az országos U19-es pontvadászat az FK Székelyudvarhely számára. A Szőcs Lóránd által irányított gárda a Segesvári Pro Tineret otthonában lépett pályára. A fiúk már az első pillanattól megszerezték a vezetést, ezt pedig fokozatosan növelték.

A pihenőre háromgólos előnnyel mehettek, a második félidőben még jobban rákapcsoltak, magabiztos diadalt arattak. A Gálfi Arthúr-Hadnagy István duó szerezte a találatok nagy részét. Simán zsebeltük be a pontokat.

A lefújást követően a tréner így értékelt: „Az ellenlábas sokkal gyengébb játékerőt képviselt, mint tavaly. Mi nem játszottunk túl jól, sokat hibáztunk, ez betudható annak is, hogy ez volt az első hivatalos meccsünk ebben a szezonban. Az eredménnyel elégedett lehetek, a mutatott elemekkel már nem. A csoport másik két ellenlábasával szemben sokkal több kell”.

A második fordulóban az FK két hét múlva hazai környezetben fogadja a Marosvásárhelyi City`us-t. Addig is a román ifiválogatott két barátságos találkozót játszik Magyarországgal, az udvarhelyiek közül Hadnagy Istvánt és Bíró Attilát hívta be a keretbe a szövetségi kapitány.

U19-es bajnokság, 4. csoport, 1. forduló:

Segesvári Pro Tineret–FK Székelyudvarhely 4–11 (3–6)
Gólszerzőink: Gálfi Arthúr 4, Hadnagy István 3, Tifán Tamás, Sebők Csongor, Márton Attila, Berkeczi Dániel 1-1.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..