Három a zsebben volt, egyet hazahoztunk

0
385
Fotó: Sinka-Király Levente.

Jól játszott, három góllal vezetett csapatunk a tavalyi döntős otthonában. A végén egy pontot szereztek a fiúk, ezzel pedig nyílt maradt a harc a fináléért.

Szerdán délután az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásának harmadik fordulójában a Galaci United otthonában lépett pályára. A Grigoraș – Mánya, Szőcs, Szécsi, Biró ötössel indítottuk a meccset (játszott még: Csala, Máté, Kedei, Hadnagy, Kanyó). A rangadó jól kezdődött, már a 3. percben sikerült betalálnunk, Biró lövését még védte a kapus, a labda Szőcs László elé pattant, aki bepöccintette.

Az előny tudatában leginkább a védekezésre összpontosítottunk, jól zártuk a területet, amikor ezt átjátszotta az ellenlábas, akkor rendre a helyén volt Andrei Grigoraș. Kapusunk remek napot fogott ki, több ízben is nagy védést mutatott be. A szünetig megtartottuk az egygólos előnyünket.

A második felvonás első felében is hasonló volt a képlet, az FK ellentámadásokkal veszélyeztetett. A 29. percben Szőcs duplázott, egy Mánya által elvégzett szögletet kapásból, tíz méterről lőtt a bal sarokba (0–2).

Az ezüstérmes gyorsan faragott hátrányából, melyet követően húsz másodpercen belül kétszer is villant a piros lap, két United-játékost állítottak ki. Ezt maximálisan kihasználtuk, előbb Mánya Szabolcs, majd Biró Attila volt eredményes. A 35. percben 4–1-re vezettünk.

A végjátékban egy lapra tett fel mindent a Galac, mezőnyjátékosra cserélte kapusát. A húzás pedig bejött, igaz kellett, hogy kétszer is a szerencse mellettük legyen – udvarhelyi lábon változtatva irányt a játékszer vágódott a kapuba. Az egyenlítés a lefújás előtt 37 másodperccel jött össze.

Pontosztozkodással zártak a felek, ez azt jelenti, hogy továbbra is a Galaci United maradt lépéselőnyben, előnye két pont az FK Székelyudvarhellyel szemben. A következő játéknapon szabadnapos az FK.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, 2-es csoport, 3. forduló

Galaci United–FK Székelyudvarhely 4–4 (0–1)
Gólszerzők: Octavian Cireș (32.), Szécsi Barna (37., öngól), Covaci Bodgan (39.). Viorel Cojoc (40.). illetve Szőcs László (3., 29.), Mánya Szabolcs (34.), Biró Attila (35.).

A csoport állása:

1. Galaci United 7 pont
2. FK Székelyudvarhely 5 pont
3. Dunărea Călărași 0 pont.

 

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..