Megvan, mikor lesz az első hazai

0
703
Fotó: Sinka-Király Levente.

Két válogatott mérkőzés között a klubcsapatok lejátszanak egy alapszakasz-találkozót. Ez lesz együttesünk első hivatalos összecsapása ebben az évadban saját szurkolók előtt.

A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának harmadik játéknapját rendezik ezen a hétvégén, illetve a jövő hét elején. Az FK Székelyudvarhely két idegenbeli mérkőzést követően hazai párharcot játszik. Rögtön egy rangadóval mutatkozik be saját közönsége előtt, a bronzérmes Temesvári Informaticát fogadja a városi sportcsarnokban.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) hivatalos honlapján közzétette a forduló menetrendjét. Ez alapján az FK a bánságiak ellen szeptember 18-án, hétfőn 20 órától lép pályára.

Mivel ez az első hivatalos találkozónk ebben a szezonban, így ezen a héten szurkolóink még beszerezhetik az évadra szóló bérletüket. Kétféle bérlet-típust kínál az FK, az egyik a szurkolói kategória, ezek ára 80 (diákoknak és nyugdíjasoknak), illetve 120 lej. A másik a támogatói bérlet, melynek ára 300 lej. Ez – mint a neve is mutatja –, a belépés és az ülőhely meghatározása mellett tartalmaz még pénzbeli támogatást az együttesnek.

Minden bérlet személyesített lesz, érvényesek az összes hazai rendezésű találkozóra (alapszakasz, rájátszás, kupameccs). Munkanapokon a bérleteket két helyszínen lehet megvásárolni: a Microtrend Kft-nél (Győzelem utca 20. szám), illetve a Notesz üzletben (Bethlen Gábor utca 5. szám).

Utóbbi üzletben vásárolhatnak elővételben belépőjegyet is a szurkolóink. Természetesen a meccsnapon a sportcsarnok kasszájában beszerezhető a bérlet és a jegy is.

A román futsalválogatott kedden 19 órától Déván Eb-pótselejtezőt játszik Grúziával. Az odavágót a Digi Sport 2 tévétársaság élőben közvetíti. Két FK-játékos van a hazaiak keretében: Andrei Grigoras és Szőcs László.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..