Nagyot harcoltunk az ezüstérmessel

0
1138
Fotó: Barabás Ákos.

Küzdött csapatunk, mindennel próbálkoztunk, hogy itthon tartsuk a pontokat. Nem jártunk sikerrel, a tavalyi döntős nyerte a mérkőzést.

A teremlabdarúgó 1. Liga rájátszását vasárnap délután hazai környezetben indítottuk, a Futsal Klub Székelyudvarhely a Galaci Unitedet látta vendégül a városi sportcsarnokban. A Grigoraș – Miklós, Szécsi, Mánya, Csoma kezdősorral állt fel a sárga-kék gárda, az összecsapás során még pályára lépett Hegyi – Hadnagy, Kedei, Gálfi, Tifán, Bálint.

A vendégek kezdtek jobban, Grigorașnak három nagy védést is be kellett mutatnia. Ezt kiegyensúlyozott játék követte. Mánya távoli bombáját ütötte ki a Duna partiak brazil hálóőre. Felváltva alakították ki a lehetőségeket a felek.

A 17. percben talált be az ellenlábas, amire a hátrányban lévő FK rögtön váltott: mezőnyjátékosra cserélte kapusát, a pihenőig nem sikerült az egyenlítés.

A második félidő Mánya helyzetével indult, a vendégek góljával folytatódott. A 27. perctől ismét a kapus nélküli játékot húztuk meg, két lehetőség még kimaradt, a harmadik a találatot jelentette: Csoma lövése a hálóban kötött ki (1–2).

A hálóőr nélküli székelyudvarhelyi támadást használta ki az ellenlábas, gyorsan lőttek kettőt, 1–4-re módosították az állást a 30. percben.

Egy utolsó rohamot indítottunk meg, a 36. percben jött össze a gólszerzés Szécsit a bal alsóba lőtt, miután szépen kipasszoltuk a védelmet.

2–4, megcsillant a remény a pontszerzésre, viszont nem hazai, hanem vendég találat jött, így vereséggel indítottuk a play-offot.

Sok pihenője nem lesz csapatunknak, április 3-án, szerdán 18 órától a második fordulóban a Dévai Autobergamónál lép pályára.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, II-es csoport, 1. forduló:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United 2–5 (0–1)
Gólszerzők: Csoma Alpár (28.), Szécsi Barna (36.), illetve Borges Kailon (17.), Andrian Lașcu (24.).Daniel Araujo (29., 30.), Andrei Crăciun (39.).

A II-es csoport állása:

1. Galaci United 6 pont
2. Dévai Autobergamo 1
3. FK Székelyudvarhely 0.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..