Szünet után hengereltek az ifik

0
1162
Három fordulót követően hat pontot gyűjtöttek. Fotó: Pál Árpád.

Kissé döcögött a játék az első felvonásban, a pihenőt követően jól játszott az ifjúsági együttesünk, hétfőig vezetik csoportjukat.

Pénteken délután idegenben lépett pályára az FK Székelyudvarhely az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság csoportkörében. A harmadik játéknapon a Kolozsvári Clujana volt az ellenfél a Szőcs Lóránd által felkészített együttesnek.

A házigazda kezdett jobban, gólt szerzett, viszont erre háromszor válaszoltak a fiúk. Egyéni hibákat követően egyenlített ki az ellenfél, így a pihenőre 3–3-as állással mehettek a felek.

A második játékrészben rendezte a sorokat az FK, jól zárt a védelem, innen pedig rendre ellentámadásokkal tudtak indítani, sorozatosan lőttük a gólókat, nem volt kérdéses, ki nyeri a párharcot. Ezúttal is Gálfi Artúr volt a gólfelelős, aki egy héttel ezelőtt öt találatot jegyzett, ezúttal fél tucatot szerzett.

Ezzel a három ponttal az FK vezeti csoportját – hétfőig biztosan, amikor a forduló másik találkozóját, a Marosvásárhelyi City`us–Segesvári Pro Tineret meccset rendezik.

U19-es bajnokság, 4-es csoport, 3. forduló:

Kolozsvári Clujana–FK Székelyudvarhely 3–8 (3–3)
Gól: Gálfi Artúr 6, Hadnagy István, Gálfi Barna.

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..