Címke: baratsagos meccs
Az utolsó simítás a bajnoki rajtra
Hétvégén már pontokért játszik az együttes. A felkészülési időszak utolsó barátságos mérkőzésén lépnek pályára a fiúk. A hazai meccsen megvásárolható a bérlet.
Pár nap van...
Remek ellenféllel teszteltünk
Egy félidőn keresztül bírtuk az öldöklő nyomást, addig szoros találkozót játszottunk a bajnoki címre pályázó gárdával. Több elemet is gyakorolhattunk.
Csütörtökön este a városi sportcsarnokban...
Megzörgettük a hálójukat
Uraltuk az összecsapást, sok helyzetet kidolgoztunk, gólokat szereztünk, ami még ennél is fontosabb kapott találat nélkül tudtuk le a meccset.
Szombaton este újabb felkészülési mérkőzést...
Kettőre hattal válaszoltunk
A fizikai terhelést követően az első tesztmeccsét játszotta együttesünk. Jobban kezdett az ellenlábas, aztán belelendültek a fiúk, meglett a győzelem.
Szombaton délelőtt a másodosztályban induló...
Mindkét mérkőzésen gólt lőtt
Egyik találkozót megnyerte, a másikat kikapta a román válogatott. Mindkét FK-játékos pályára lépett, Szőcs gólokat jegyzett.
Szerdán és csütörtökön két barátságos találkozót játszott a román...
Megnyertük a székely–magyar csatát
Az új évet barátságos találkozóval indítottuk, a magyar ligaválogatottat láttuk vendégül a városi sportcsarnokban. Irányított a párharcot, behúztuk a győzelemmel.
Ezen hét közepén kezdte el...
Nekivágtak, Magyarországgal hangolnak
Lejárt a vakáció az együttes számára, elkezdték az tréningeket a tavaszi idény rajtjára. Hétvégén barátságos mérkőzést játszunk.
Szerda délelőtt gyűlt össze először az FK Székelyudvarhely...
Megnyertük a tornát és a barátságos meccset
Az elmúlt hétvégén három felkészülési jellegű mérkőzésen is pályára lépett együttesünk. Mindhárom ütközetet sikerrel vette a gárda. Elhozták a kupát, megnyerték a mérkőzést hazafelé...