Tucatot lőttünk az évzárón

0
212
Fotó: Barabás Ákos.

Végig vezettünk, simán tudtuk le a naptári év utolsó összecsapását. Az újonccal szembeni győzelemmel megerősítettük a hatodik helyünket a rangsorban.Kedden este az FK Székelyudvarhely találkozója zárta a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizenkettedik játéknapját, egyben ez a párharc volt a 2018-as esztendő utolsó hivatalos mérkőzése. A Jakab Zoltán által felkészített gárda a Bukovina Vicov otthonában lépett pályára.

A megszokott sorral, a Grigoraș – Mánya, Miklós, Szécsi, Csoma kezdővel indítottuk a meccset, a találkozó során játszott még: Hegyi – Kedei, Hadnagy, Csala, Tifán, Boda, Gálfi.

Az első pillanatoktól megragadtuk a kezdeményezést, a 4. percben Csoma Alpár meg is szerezte a vezetést. A házigazdák egy ellentámadás után gyorsan kiegyenlítettek.

A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, Mánya Szabolcs, Kedei Barna és Csala Zsolt találataival a pihenőre kétgólos előnnyel mehettünk.

A második félidőben mindkét kapu előtt sok lehetőség adódott, mindkét fél élt is ezekkel. Bár a hazaiak feljöttek egy gólra, a 23. percben, a fiúk gyorsan összekapták magukat, beindult a gépezet, elhúztunk. A legvégén Boda Krisztián kétszer beköszönt, sima győzelmet arattunk az újoncnál.

Ezzel a sikerrel az FK megerősítette hatodik helyét az alapszakaszban, hét pont az előnyünk az utánunk lévő Jászvásári Futsal Polival szemben. A bajnokságban egy hónapos téli szünet következik.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 12. forduló:

Gólszerzőink: Csoma Alpár (4.), Mánya Szabolcs (13., 27., 34.), Kedei Barna (17.), Csala Zolt (18.), Hadnagy István (22., 32.), Miklós Tamás (31.), Szécsi Barna (37.), Boda Krisztián (39., 40.).

Futsalmeccsek az internetes csatornán

Futsalmeccsek az internetes csatornán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..