Az első hely szempontjából fontos csatát vívnak az ifik. A nagyoknak könnyebb feladatuk lesz, az alapszakasz zárófordulójában a sereghajtóhoz utaznak.
Hétfőn a Román Kupa négyes döntőjében szerepelt az FK Székelyudvarhely. A temesvári torna elődöntőjében maradt alul a Dévai Autobergamóval szemben a gárda, nem sikerült bejutni a fináléba. A trófea otthon maradt, a házigazda Informatica büntetőrúgások után emelhette magasba a serleget.
A mezőny ezen a hétvégén a pontvadászatra összpontosít, ekkor játsszák az alapszakasz utolsó fordulóját. Az FK idegenben, a Kézdivásárhelyi KSE otthonában lép pályára március 25-én, szombaton 18 órától. Amennyiben behúzza a sereghajtóval szemben a kötelező győzelmet, akkor biztosan a harmadik helyen zárja az oda-visszavágókat együttesünk. Ez esetben a rájátszás első körében a hatodik pozícióban végzőt kapja, az pedig a Marosvásárhelyi City`us.
Az ifik nagyon fontos párharc előtt állnak: az U19-es bajnokság 4. csoportjának soron következő, 9. fordulójában a Kolozsvári Clujana otthonában vendégszerepelnek március 23-án, csütörtökön 16 órától. A két együttes egyaránt 15-15 ponttal áll a tabellán, igaz, az ellenlábas egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A versenykiírás szerint a csoportelső rögtön a következő körbe kerül, így fontos lenne a siker a Szőcs Lóránd által irányított gárdának.